Múlt

Harkány a Dunántúl déli részén, a Villányi-hegység és a Dráva-folyó között, a folyó völgyében, a valamikori Bõköz keleti, illetve az Ormánság északkeleti határán fekszik.
A Római Birodalom idején, a Pécset (Sopianae) Eszékkel összekötõ hadiút mentén - mely gazdag szõlõskertek és gyümölcsligetek alján vezetett, a Villányi-hegység déli oldalán, a Tenkes-hegy lábánál - Harkány térségében is tártak fel római kori települést. A Római Birodalom bukása után itt élt hunok V-VI. századi emlékeit találták meg két ezüstfibula formájában, majd a VI-IX. század között, a régiót uralmuk alatt tartó avaroktól származó régészeti leletek kerültek elõ 1934-ben. Fejes György által feltárt öt avar sírból, a Harkány melletti Lulupusztán és 1962-ben, szintén a település melletti Hasszán-dombon VIII. századi, késõ-avarkori sírokra bukkant Kiss Attila régész.

Anonymus szerint, Horka Töhötöm fia volt, aki fiaival, Zomborral és Gyulával együtt telepedett le a Tenkesalján. Fennmaradt még egy államalapítás-kori név is, egy XIX. századi kataszteri térképen: Koppányé, mely ma már a település belterületén lévõ, illetve a tõle délre esõ földterületek névadója.
Dr. Kápolnai Zoltán feltételezése szerint a honfoglalás után, 900-971 körül: "...a vezérek korában a hadjáratokra (kalandozásokra) induló katonai elit és kíséretének szálláshelyei voltak Baranyában. A helynevek alapján Szabolcs, Horka, Huba, Bogát... stb". Dr. Zsolt Zsigmond így írt Harkány elnevezésérõl 1972-ben: "Harka bölcs volt, hogy téli szállását egy bõvizû meleg forrás mellé telepítette, s így esett, hogy míg atyja, Töhötöm (Tühütöm) szállásának neve már a középkorban elenyészett,...addig az õ nevét 1072 év távlatából is szilárdan õrzi a ma már nemzetközi hírû fürdõ: Harkány (Harkan) neve."

Így, megalapozottnak látszik az a feltételezés, hogy neve a Horka (Harka) személy-, vagy méltóságnévbõl, nem pedig a harkály madárnévbõl származik. (A század elején még élõ ormánsági tájnyelv Horkán-ként ejti a település nevét). Feltehetõen, a Koppány-birtok határán - egyes feltételezések szerint, Koppány település helyén - a Lanka-csatorna déli oldalán és a vizébõl táplálkozó mocsár által két oldalról határolt félszigeten 1959-ben Papp László muzeológus középkori épületmaradványokat tárt fel (Kossuth L. u. 67. szám alatti telken), és körülötte 12 darab, sajnos már feldúlt sírt talált. Papp László jelentésében megemlíti, hogy a szájhagyomány szerint, az 1802-ben elkészült új református templom építéséhez használták fel a rom tégláit, köveit, majd a következõket írja: "...alig férhet kétség ahhoz, hogy azok a középkori Nagyharkány falu elsõ kõépítményei, templomának maradványai." Ki pusztította el? A tatár, vagy Siklós 1543-as eleste után a török? - erre vonatkozóan nincs megfelelõ támpontunk, de az 1700-as évek környékén feljegyezték, hogy Nagyharkány lakossága a Szene-víz déli oldalára költözött, hogy biztonságosabb körülményeket találjon a török megszállást követõen, a nehezen járható mocsarakban.
Az akkori Harkány (Nagh Harkan) település, a mai helyétõl északabbra, a Tenkes-hegy lábánál, a Szene-víz (ma Lanka-csatorna) fölött helyezkedett el. Harkány Nagh Harkan nevét 1323-ban említik elõször írásos emlékek. Egy Anjou- okmány szerint: mint örökös nélküli, elhalt ember birtokát, Pál fiának, Györgynek, Temesvár alvárnagyának adatik nemesi birtokként, s határát emígyen írta le: "...a szõlõk között és mellett vezet a falu határa a hegy tetején lévõ Zavat (Szavát) és Thurult (Túronyt) érintõ, régi, római kövesútig..."
A település a XIII. században udvarnoki birtok volt. Lakói, mint királyi népek, liszttel, gabonával adóztak. Az 1777-ben használatos pecséten, a "Harkani Pecit"-en, gabonaföld-ábrázolás látható. Harkány, mint jobbágytelepülés 1397-tõl a mindenkori siklósi uradalomhoz tartozott, míg a Harkánnyal összeépült, 1977-ben hozzácsatolt Terehegy kisközségnek más volt a birtokosa és a története is: "Egy 1058-ból való okmány ad hírt Újfaluról, melynek vízzel-ingovánnyal körülvett ófaluja, Oros már jóval korábban túlnépesedett. E településrõl Gyõrffy György 1193-tól közvetít információkat, melyek szerint Oros, a Becse-Gergely nemzetségbeli Bot birtoka és lakóhelye volt. Róla Bot-tereme-helyének, Botteremének nevezték el. Karácsonyi János, Botot-comesnek mondja, vagyis grófnak, ispánnak." (Dr. Kecskeméthy Zoltán)

1397-ben a Byka nemzetség tulajdonában van a terehegyi birtokközpont, ezidõtõl fogva használják aTheremhegy elõnevet. A Byka család egyik õsét, Geréb László Búvár Kund címû regényében ismerhetjük meg, mikor a Dráva-menti erdõkbõl 1051-ben az öreg Byka harcos a király hívására megjelenik. Legtöbbet a Terehegyen született Byka Andrásról, a vitéz katonáról és apjáról, a reálpolitikus Byka Imrérõl tudunk. Német Béla arról tájékoztat, hogy 1402-ben, a Zsigmondot támogató 112 nemes között Byka János nevét olvashatjuk. A Teremhegyrõl származó nemesember 1412-ben az ország harmadik embere, alnádor lett. Byka Miklósnál feljegyezték, hogy a világhírû krakkói egyetemen tanult. Egy másik Byka János 1494-ben három baranyai fõúrral együtt részesült a királyi jövedelembõl, majd 1507-ben a királyi ítélõtábla ülnöke lett. Fia, Imre, a mohácsi csatavesztés után, 1532-ben Isztambulba ment, ahol Zrínyivel együtt a békés egymás mellett élés politikájának lehetõségérõl tárgyaltak a török szultánnal. Molnár Erik írja a válságos kor politikai törekvéseirõl: "...a köznemesség körébõl indul ki az igyekezet, hogy az országot egy, a védelmére képes király hatalma alatt egyesítsék... A Dunántúlon, Veszprémben, Zákányon, Kenesén gyülekeztek, ahol kimondták, hogy királyuknak azt fogják elismerni, ki az ország védelmére képes..." Sajnos, ezt a törekvésüket Ferdinánd magyar hívei meghiúsították.